Rövidfilmes versenyprogram

Rövidfilmes versenyprogram

A hatodik Primanimára 56 országból több mint 500 nevezés érkezett, melyből az előzsűri végül 15 elsőfilmet, 21 diplomafilmet és 30 diákfilmet, azaz összesen 66 rövidfilmet választott ki, amelyek a Primanima díjaiért szállnak versenybe. Az elsőfilmek közt versenyzik a svájci Anete Melece Analysis Paralysis című filctollrajzokat idéző animációja, melyben egy kertész egy titokzatos bűnügyet próbál felgöngyölíteni, míg egy idős férfi sakkpartnert keres kutyája helyett. De itt látható a francia Lucréce Andreae a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramját is megjárt Grandpa Walrus című filmje, mely egy család gyászát mutatja be groteszk módon. A diplomafilmek közt a magány elviselhetetlenségét jeleníti meg Wunder Judit Annecy-t is megjárt Kötelék című animációja, Lovrity Anna Kata pedig a nemi zaklatást dolgozza fel Vulkánsziget című filmjében, mely a Berlinálén mutatkozott be. Nagy közönségkedvenc lehet Renata Gasiorowska Pussy című alkotása, mely egyszerű látványvilággal, de annál több humorral mutatja be egy fiatal lány saját örömszerzését.